Május a baromfiudvarban

Az utóbbi bejegyzésekből kimaradtak a kiscsibék, annyira a birkáink bűvkörébe kerültem.


Az idén eddig 80 kiscsibét keltettem géppel, ebből 28 maradt nekem, a többit elajándékoztam, elcseréltem.
Most a kotlósokon volt a sor, mert akármilyen nagyszerű dolog is a gépi keltetés, mégiscsak kotlóssal az igazi, no.
Mert bizony előfordul, hogy elfelejtem megforgatni a tojásokat.Egy pohár vörösbor után, amikor azért kicsit bandzsítok, már meg sem merem próbálni.És persze a legnagyobb odafigyelés mellett is a legféltettebb tojás esik ki a kezemből és töröm össze.....És a kotlós nem igényli az infralámpát, nem nekem kell inni tanítani a kiscsibéket,és nem néznek bambán a kukoricadarára, mert az anyjuk megtanítja nekik, hogy nem lehet válogatni, ha ételről van szó.
Az idén sem maradt el a tojás-cserebere.Pedig minden télen eldöntöm, hogy az idén csak kétféle szép baromfihoz ragaszkodom, de tavasszal megfertőződöm, és most mindenféle szakállas, bráhma, kopasznyakú, törpe kincsek szaladgálnak az udvarban-És persze mindegyikből csak néhány....
Szóval van még hová fejlődnöm, hogy határt szabjak a saját vágyaimnak.Mert így is teltház van a baromfiudvarban.Az egyik ól a kicsiké és a kotlósé, a másik az orpingtonoké, a harmadik a kiskacsáké, a negyedik pedig a maradéké....és még nincsenek pulykáim.....
Az utolsó keltetésnél kivettem a gépből a tojásokat és az utolsó napokra kotlósok alá raktam őket.Volt néhány féltett törpe holland bóbitás tojás köztük. Valószínűleg az egyik kotlós is borozgatott előtte, mert pont ezekből a féltett tojásokból tört össze többet is.Most egy kotlós vigyázza a kiscsibéket,a másik pedig többműszakos,mert libatojásokat keltet a szomszédasszonynál.

U.I.:Még két hét ,és elárulom, milyen meglepetéssel készültünk.A tyúkok szépségszalonban készülődtek, hogy minél jobban mutassanak a gyönyörű képeken.....de a többi titok!!

posted under | 3 Comments

Némakacsák

Nem ők Isten legszebb teremtményei, ezt szögezzük le az elején.De ők is finom húsú kacsák, ami mégiscsak fontosabb a szépségnél.Bár a hivatalos pézsmaréce elnevezés azért javít valamit az imázsukon, talán jobban hangzik holmi közönséges némakacsánál.

Tavalyi kiskacsáinkból meghagytam egy gácsért és két tojót, hátha Nekem is sikerül kacsadinasztiát nevelnem.Nem is tudom, hogy ez a próbálkozás gazdálkodásom egyik kudarcának vagy sikertörténetének nevezhető.
Mert bizony úgy jártam, hogy tavasszal megszántam őket, és miután a kertben akkor még csak néhány tökéletesnek éppen nem nevezhető salátában tudtak volna kárt tenni, minden nap kiengedtem őket zöldet csipegetni.Nem őriztem őket, amikor éppen eszembe jutott, bezártam az ajtajukat.Csak az tűnt fel, hogy egyre tisztábbak....megtalálták az udvarunk végében folydogáló Siót.
Ez még rendben is lett volna, de két hét mindennapos fürdés után sztrájkolni kezdtek a tojók.Hiába próbáltam őket becsalogatni, csak néztek rám bambán, de nem jöttek ki a vízből.Én pedig nem tudok úszni....Este már zseblámpával sétáltam fel s alá,és hívtam őket rendületlen. Reggelre már csak egyikük álldogált a körtefa alatt ....várt Rám.
Azért én vidám végét képzelek el a fejemben ennek a történetnek, amiben nem ragadozók szerepelnek, csak egy hercig vadkacsa, aki elcsábította az első pillantásával és boldogan élnek valahol a Sió és a Sárvíz között és nevelgetik tarkabarka kacsáikat.
A maradék két kacsám azóta kijárási tilalom alatt él, és ami a legbosszantóbb, hogy rá két napra a maradék tojóm elkezdte rakni a tojásait.De nem ám az általam kijelölt ládába,hanem egy sarokba,amit ő sokkal megfelelőbbnek érzett.Napról napra több tollat tépett ki magából,
a végén már ki sem látszottak a tojások.


És 9 tojásán ült rendületlenül,csak minimális szünetekre állt fel a fészekről.A tyúkok 3 hétig, a kacsák 4, a némakacsák 5 hétig költik tojásaikat.Ez óriási idő a néhány éves életükhöz képest.Első héten még a kinti havazás is nehezítette a küzdelmét.
 Az öt hét vasárnap lejárt és csak egy felrobbant záptojással szembesültem.Próbáltam kicselezni ,mert annyira sajnáltam a felesleges küzdelmééért.(Lássuk be, még a némakacsáknak is szüksége lehet egy amatőr pszichológusra..)A keltetőből, amiben éppen magyar kacsa tojások keltek, áttettem alá egy repedező tojást.
Nem tudtam átverni,rájött a turpisságra és kilökdöste a fészekből.
És bizony...néhány nap késéssel megérkezett az első kiskacsa,másnap a második  és azóta minden nap többen vannak.4 kacsánál tartunk,még 4 tojás van a fészekben.
És itt a bizonyíték,hogy nem is némák: video

posted under | 5 Comments
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

rendszeres olvasóim

Népszerű bejegyzések


Recent Comments