Nem mindig tudunk örülni annak, amink van. Én inkább vágytam volna napfényre,színekre, ám e helyett gyönyörűséges ólomüveg ablakokat kaptunk ma reggelre.

Mindig is nagy kedvencem volt Hugh River Cottage sorozata. Képes vagyok újra- és újra végignézni akár havonta, bár most már kezdem sejteni, hogy a sokadszor látott részekben nem történik  újabb fordulat. Egy városi ,aki vidékre költözik, gazdálkodni kezd, nem szégyell tanulni és kérdezni, sőt, a kudarcait is láthatjuk. És a versenyek.....képesek a legjobb sütemény, legszebb malac, legnagyobb zöldség versenyeit meghirdetni, ezeket abszolút komolyan venni, és mindezt nem cikisnek érezni. El tudjátok képzelni, amint a falutokban a Kinek termett a legszebb zöldsége?- versenybe nevező falubelieket tudnátok gyűjteni? Az én falumban már konyhakertek is csak mutatóban vannak.....

Novemberben egy kedves ismerősünk szólt, hogy galambkiállítás lesz Nagydorogon, menjünk nézzük meg. Hát bizony megtapasztaltam azt az érzést, amit a tátott szájjal nézett sorozatban úgy csodáltam.Mert eddig a galamb csak galamb volt a számomra, és elhűltem a magyar díszposták, strasszerek, mondainek és társaik láttán. Bizony, volt hivatalos bíró,
pontozták őket, helyezést értek el.Nagyon megfogott, hogy a majdnem 50 kiállító között több gyerek is megmutatta madarait.

Boleyn Anna reinkarnációja :)

Nem fogok galambokat tartani továbbra sem, de azt hiszem,  nagyobb tisztelettel tekintek azokra, akik ezt teszik.

Karácsony másnapjának reggelén, amikor igencsak bambán és álmosan üdén és frissen vonszoltam ki magam szökkentem a konyhába, hirtelen felharsanó, éles hang ijesztett rám. Először azt gondoltam, talán annyira fantasztikus dolgokat sütöttem-főztem, hogy azok megszólaltak.De nem. Aztán újra felharsant, röviden, élesen. Akkor már sejtettem, hogy csakis egy tücsök lehet a konyhámban.Végig is gondoltam, hogy kétféle módon kerülhetett ide, vagy az előtte nap a pincéből felhozott krumplival, vagy a fáskosárral. Bár volt egy apró gyanúm, ami befészkelte magát a fejembe, hogy a tücskök téli álmot alszanak és nem pincében vagy farakásban bújócskáznak, de gondoltam, hogy kivételek mindig vannak...És már egyre idegesítőbb volt az éles hangja.....Minden sarkot átnéztem, már üldözési mániám lett, mert hallottam, hogy közvetlenül a hátam mögött szól,de nem volt sehol, mire megfordultam....Aztán megtaláltam a szekrény tetejére felrakott és elfelejtett szén-monoxid jelzőt.....jelezte, hogy kezd benne kimerülni az elem.....persze nem bírtam szétszerelni, egyszer használatos kínai darab benyomását kelti, úgyhogy most is hallom , halkan ciripel a ház lakatlan végében....


Mázli kutyánk karácsonyra ajándékot kapott a barátainktól., egy röfögő fekete gumimalacot. Először félt tőle, mert falusi kutyaként azt hitte, hogy csak ellopott fahasábbokkal, munkáskesztyűkkel ,esetleg a garázskulccsal játszik egy rendes valamirevaló kutya.

Aztán el sem engedte, amíg hasított félsertés nem lett belőle.....most újra fahasábot rág....

Volt egy Boris nénink, egy nyugdíjas néni, aki gyerekkoromban néhányszor a héten főzött nálunk, hiszen édesanyám vidéken dolgozott. Óvodásként, ha beteg voltam, mindig segíthettem neki sütni és mindig meg is sütötte a műveimet. A gyufa közelébe se merészkedtem, mert mesék helyett mindig igaz történeteket mesélt, és volt egy rémtörténete az otthon maradt gyerekekről, akik megtalálták a gyufásdobozt....Szóval Boris nénihez kisiskolásként minden szenteste kora délutánján fel kellett sétálnom egy doboz süteménnyel. Ő már várt rám, üldögéltünk a rendezett kiskonyhájában, beszélgettünk, aztán az első szobájából, ahol a szekrény szélén kifényesített piros almák sorakoztak, kihozott nekem a pár szem narancsából néhányat....én akkor még nem tudtam, hogy ezek az irányított látogatásaim nem a süteményről szóltak....

Tudjátok, hogy emlegetik felénk a meteorológust?
Pesti Embernek.
Szóval a Pesti Ember megmondta a tévében, hogy jön a hideg, ezért a szervezők beszüntették a további rendezvényeket a cefrés hordó körül, így lezárult a Maratoni Muslinca Világtalálkozó.
De magától nem lesz a cefréből pálinka, ez bizony komoly beavatkozást és hozzáértést kíván.
A pálinkafőző adott, vajdasági termék, amit kedves férjuram az első törvények adta zöld jelzés után beszerzett.Gyakorlatunk viszont még kevés, ezért jól jött a váratlan segítség.Erdélyi barátunk,egy visai  igazi  remek ember látogatott hozzánk néhány napra, falujában ő a pálinkafőzés doktora.Nekiveselkedett hát.

Az én szilvacefrém, ami szeptember óta már kicsit összeesett, is sorra került a körték árnyékában.
Ma megint tanultam, ráláttam,milyen becsülendő még egy pohárnyi pálinka is.Bár naivan azt hittem, majd karácsonyra ebből ajándékozok a testvéreimnek, kerek egy liternyi lett belőle- igazi,jó erős  szilvapálinka, aminek minden szilváját én szedtem fel a földről. Úgy tűnik, egy mély lélegzetvételnyi jut  mindenkinek, akinek szántam belőle.Számomra minden cseppje kincs, igazi vajdasági-erdélyi-tolnai csodaszer.

Divatos dolog szidni a facebookot is, mint sok minden mást az életben. Nekem mégis sok apró örömet okoz. Megcsodálhatom Franciaországban élő unokaöcsémék kislányát, amikor felveszi élete első balettruháját, rácsodálkozhatom arra, hogy van olyan gimis osztálytársam, akinek most született fia, miközben az enyém nemsokára nagykorú lesz, megismerhettem ezen keresztül egy Kanadában élő olvasómat, barátommá vált egy porcelánvásárlós oldalon véletlen levelezésbe került hölgy, és több, mint százszor leírhatom a köszönöm szót születésnapom után.

Néhány hete feltettem ezt a képet ,vagy a testvérét ejtőernyős címmel.

És nem telt bele néhány perc, erdélyi barátnőnk édesanyja,akivel személyesen még sosem találkoztam,de a világhálón már jó ismerősök vagyunk, megosztott velem egy történetet .Böjte Csabától .
Egy néniről szól, aki piacra indult, a nagypapája által ültett diófákról, a gondviselésról.
Tudjátok, ezt a képet annál a tíz diófánál készítettem, amit esküvőnk után nem sokkal kaptunk Édesapámtól....
Ültessetek Ti is diófát!