Babszüret és hagymafüzér

Learattam a babföldemet.Na nem olyan sikeresen ,mint az egyik kedvenc kártyajátékunkban.

Egy csomag bokorbabot vetettem csak,szépen ki is kelt,de ezt az afrikai meleget és főleg a szárazságot nehezen tűrte.4 csomaggal tudtam csak mélyhűteni belőle,de azt nem hagyományos módon.Blansíroztam(vagyis forró vízbe dobtam,néhány percig főztem,majd hideg vízbe átmertem és ott hagytam kihűlni),aztán zacskóba téve dobtam mellé egy kis paprikát,paradicsomot,petrezselyemzöldet,és zellerzöldet(ezek lemaradtak a képről,mert elsőre elfelejtettem felhozni a kertből).Így mélyhűtöttem a nyár ízeit.Télen majd egy kis hagyma,füstölt sonka és néhány csipetke társaságában megesszük....


Tegnap pedig a maradék hagymákat is kihúzkodtam a földből.A fokhagymát -őszit is tavaszit is vegyesen-már korábban felszedtem.Bár ezt régészeti feltárásnak is nevezhetném,ugyanis az eddigi évektől eltérően egyik napról a másikra leszáradt a száruk és alig találtam meg őket.Sajnos ebből így nem tudtam szép füzéreket fonogatni.
A vöröshagymát tavaly megpróbáltam felfűzni,ugyanúgy,mint a fokhagymát..Arra nem gondoltam, hogy nem elég a szárát szépen fonogatni,mert ha összeszárad,szétesik.Szétesett....Tudom, hogy ömlesztve is ugyanolyan az íze,de olyan szemetgyönyörködtető,amikor ott lóg a konyhában egy füzér hagyma.
Idén újra nekifutottam a hagymafűzésnek,de talán sikeresebben.Egy rossz párnahuzatból vágtam 3 egyforma hosszú csíkot,Összecsomóztam,és elkezdtem fonni.Úgy gondolomra rakosgattam hozzá a hagymákat.
Már száradnak és gyönyörűségesek....

posted under |

4 megjegyzés:

Lidike írta...

Pont hétvégén akartam a hagymákat felfonni, de nem találtam a neten semmit, így lemondtam az egészről és Zoli leszedte a szárait és ládákban a pincébe kerültek. Na majd jövőre talán összejön :)

Csipkerózsa írta...

Jó, hogy jelentkeztél...
Nálunk semmi bab nincs, a leveleit is szárítja le.:-( A hagymát pedig megettük zölden, csak a lilahagyma maradt bent, az pedig nem akar fejesedni. Szóval idén nem nagyon van sikerélményünk a kertet illetően, bár ha jól meggondolom, a napi 10-12 cukkini és a paradicsom kicsit kárpótol bennünket.

Juhmeli írta...

Én is szoktam füzérekről álmodni, a mi hagymánk, nem sok, még szárad a garázsban, meglátjuk sikeredik-e valami szép dolog, mint neked. A bab csomagolásod nagyon ötletes! Instant leves házilag, csak finomabb, tovább tart megfőzni és tovább tart az élvezet:) Pontosítok. Ebben van élvezet.

Lizi írta...

Még száradás előtt kell felfűzni,aztán kiakasztani száradni!

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

rendszeres olvasóim

Népszerű bejegyzések


Recent Comments