Még tavaly tavasszal, a szomszéd faluban egy szombati kenyérbeszerző körúton egy kedves ismerősömmel együtt vártuk ki a sorunkat a boltban. És miről kezd beszélni az ember? Időjárásról, kertről, baromfikról.Mire megkaptuk a kenyerünket, már fel is ajánlottam a kotlósa alá néhány orpington tojást.
De én csak adtam úgy, barátságból.Ő pedig néhány hónapja, egy vasárnap délelőtt  beállított egy krédli kakassal és tyúkocskájával, csak úgy, barátságból.

hívhatjuk krédlinek, japánnak, de erdélyi barátunk liliputinak hívja őket

Olyan szép állat, hogy ha A kiskakas gyémánt félkrajcárja meséhez szereplőválogatást hirdetnének, ott lenne a döntőben, az tuti.És tyúkocskája néhány napja tojni kezdett, már 6 tojást őrizget a fészekben.Rendkívül büszke és bátor férfiú, kerítésen keresztül naponta többször megtámadja a nála háromszor nagyobb wyandotte kakast.
Hamarosan indítom a keltetőt,már számolgatom a napokat.És próbálom magam türelemre inteni...

Mindent akarunk, azonnal, ma ez a menő.És pont erre tanít a keltetés,hogy türelemmel, alázattal, a legjobb tudásod szerint járj el, hiszen új életkezdeményeknek mutatod az utat.És nem gyorsíthatod fel, hogy te márpedig két hét múlva akarsz napos csibét dédelgetni és  nem tudsz belenézni abba a tojásba, hogy most éppen búbos gatyás kakaska vagy csak egy szimpla vörös tyúkocska fejlődne-e ki belőle.Nagyon jó ezt az izgalmakkal teli várakozást megélni, próbáljátok ki!

Vannak napok, amikor büntetésnek érzem a házimunkát.És miért? Mert kint 15 fok van, napsütés és legszívesebben estig kint tücskörésznék.

Nem mindig tudunk örülni annak, amink van. Én inkább vágytam volna napfényre,színekre, ám e helyett gyönyörűséges ólomüveg ablakokat kaptunk ma reggelre.