Még tavaly tavasszal, a szomszéd faluban egy szombati kenyérbeszerző körúton egy kedves ismerősömmel együtt vártuk ki a sorunkat a boltban. És miről kezd beszélni az ember? Időjárásról, kertről, baromfikról.Mire megkaptuk a kenyerünket, már fel is ajánlottam a kotlósa alá néhány orpington tojást.
De én csak adtam úgy, barátságból.Ő pedig néhány hónapja, egy vasárnap délelőtt  beállított egy krédli kakassal és tyúkocskájával, csak úgy, barátságból.

hívhatjuk krédlinek, japánnak, de erdélyi barátunk liliputinak hívja őket

Olyan szép állat, hogy ha A kiskakas gyémánt félkrajcárja meséhez szereplőválogatást hirdetnének, ott lenne a döntőben, az tuti.És tyúkocskája néhány napja tojni kezdett, már 6 tojást őrizget a fészekben.Rendkívül büszke és bátor férfiú, kerítésen keresztül naponta többször megtámadja a nála háromszor nagyobb wyandotte kakast.
Hamarosan indítom a keltetőt,már számolgatom a napokat.És próbálom magam türelemre inteni...

Mindent akarunk, azonnal, ma ez a menő.És pont erre tanít a keltetés,hogy türelemmel, alázattal, a legjobb tudásod szerint járj el, hiszen új életkezdeményeknek mutatod az utat.És nem gyorsíthatod fel, hogy te márpedig két hét múlva akarsz napos csibét dédelgetni és  nem tudsz belenézni abba a tojásba, hogy most éppen búbos gatyás kakaska vagy csak egy szimpla vörös tyúkocska fejlődne-e ki belőle.Nagyon jó ezt az izgalmakkal teli várakozást megélni, próbáljátok ki!

Vannak napok, amikor büntetésnek érzem a házimunkát.És miért? Mert kint 15 fok van, napsütés és legszívesebben estig kint tücskörésznék.

Nem mindig tudunk örülni annak, amink van. Én inkább vágytam volna napfényre,színekre, ám e helyett gyönyörűséges ólomüveg ablakokat kaptunk ma reggelre.

Mindig is nagy kedvencem volt Hugh River Cottage sorozata. Képes vagyok újra- és újra végignézni akár havonta, bár most már kezdem sejteni, hogy a sokadszor látott részekben nem történik  újabb fordulat. Egy városi ,aki vidékre költözik, gazdálkodni kezd, nem szégyell tanulni és kérdezni, sőt, a kudarcait is láthatjuk. És a versenyek.....képesek a legjobb sütemény, legszebb malac, legnagyobb zöldség versenyeit meghirdetni, ezeket abszolút komolyan venni, és mindezt nem cikisnek érezni. El tudjátok képzelni, amint a falutokban a Kinek termett a legszebb zöldsége?- versenybe nevező falubelieket tudnátok gyűjteni? Az én falumban már konyhakertek is csak mutatóban vannak.....

Novemberben egy kedves ismerősünk szólt, hogy galambkiállítás lesz Nagydorogon, menjünk nézzük meg. Hát bizony megtapasztaltam azt az érzést, amit a tátott szájjal nézett sorozatban úgy csodáltam.Mert eddig a galamb csak galamb volt a számomra, és elhűltem a magyar díszposták, strasszerek, mondainek és társaik láttán. Bizony, volt hivatalos bíró,
pontozták őket, helyezést értek el.Nagyon megfogott, hogy a majdnem 50 kiállító között több gyerek is megmutatta madarait.

Boleyn Anna reinkarnációja :)

Nem fogok galambokat tartani továbbra sem, de azt hiszem,  nagyobb tisztelettel tekintek azokra, akik ezt teszik.

Karácsony másnapjának reggelén, amikor igencsak bambán és álmosan üdén és frissen vonszoltam ki magam szökkentem a konyhába, hirtelen felharsanó, éles hang ijesztett rám. Először azt gondoltam, talán annyira fantasztikus dolgokat sütöttem-főztem, hogy azok megszólaltak.De nem. Aztán újra felharsant, röviden, élesen. Akkor már sejtettem, hogy csakis egy tücsök lehet a konyhámban.Végig is gondoltam, hogy kétféle módon kerülhetett ide, vagy az előtte nap a pincéből felhozott krumplival, vagy a fáskosárral. Bár volt egy apró gyanúm, ami befészkelte magát a fejembe, hogy a tücskök téli álmot alszanak és nem pincében vagy farakásban bújócskáznak, de gondoltam, hogy kivételek mindig vannak...És már egyre idegesítőbb volt az éles hangja.....Minden sarkot átnéztem, már üldözési mániám lett, mert hallottam, hogy közvetlenül a hátam mögött szól,de nem volt sehol, mire megfordultam....Aztán megtaláltam a szekrény tetejére felrakott és elfelejtett szén-monoxid jelzőt.....jelezte, hogy kezd benne kimerülni az elem.....persze nem bírtam szétszerelni, egyszer használatos kínai darab benyomását kelti, úgyhogy most is hallom , halkan ciripel a ház lakatlan végében....


Mázli kutyánk karácsonyra ajándékot kapott a barátainktól., egy röfögő fekete gumimalacot. Először félt tőle, mert falusi kutyaként azt hitte, hogy csak ellopott fahasábbokkal, munkáskesztyűkkel ,esetleg a garázskulccsal játszik egy rendes valamirevaló kutya.

Aztán el sem engedte, amíg hasított félsertés nem lett belőle.....most újra fahasábot rág....

Volt egy Boris nénink, egy nyugdíjas néni, aki gyerekkoromban néhányszor a héten főzött nálunk, hiszen édesanyám vidéken dolgozott. Óvodásként, ha beteg voltam, mindig segíthettem neki sütni és mindig meg is sütötte a műveimet. A gyufa közelébe se merészkedtem, mert mesék helyett mindig igaz történeteket mesélt, és volt egy rémtörténete az otthon maradt gyerekekről, akik megtalálták a gyufásdobozt....Szóval Boris nénihez kisiskolásként minden szenteste kora délutánján fel kellett sétálnom egy doboz süteménnyel. Ő már várt rám, üldögéltünk a rendezett kiskonyhájában, beszélgettünk, aztán az első szobájából, ahol a szekrény szélén kifényesített piros almák sorakoztak, kihozott nekem a pár szem narancsából néhányat....én akkor még nem tudtam, hogy ezek az irányított látogatásaim nem a süteményről szóltak....