Ma reggel, bár siettem volna receptet feliratni és kiváltani, képes voltam visszafordulni, kinyitogatni az ajtókat,befutni a fényképezőgépért, mert egy pókháló, ami a garázs sarkában varázsolódott, szíven ütött.


 U:I.:És igen, egy egyszerű baromfiblogger ne hivatkozzon nagyképűen írói válságra, mert leszoknak róla az olvasói.....

Nem vagyunk hétszilvafások, csak négy, de arra igencsak büszkék. Mindenféle variációban készült már belőle valami finomság, szegfűszeges szilvaként, sütőben is sütöttem, mélyhűtőben maggal vagy anélkül, sőt, gombóc formájában is várja a telet .Ajándékoztam lelkesen, de csak potyogott és potyogott rendületlenül.

Kár lett volna a darazsaknak ajándékozni.Olyan hozzáértéssel vetettem bele magam a cefregyűjtésbe, mintha pulóvert kötnék anélkül, hogy fogtam volna kötőtűt valaha is a kezembe( nem fogtam).

Most ott tartok, hogy gyűjtöm lelkesen, és szinte csupa szép és érett az összes hordóba kerülő szem, néhány kukaccal tűzdelve.Aztán kevergetem, amikor eszembe jut, de akkor mindig, amikor újabb adagot teszek hozzá.Az állaga napról napra változik.
 Lelkesedésem kicsit hanyatlik, mert -bár nem feneketlen-de nehezen akar megtelni a hordó.És persze nem az óriás szeműből, amit mi csak csernobilinak emlegetünk, terem rengeteg, hanem az apróból, amiből 7-8 szem fér a markomba.És én lelkiismeretesen az összeset kimagozom.....

De tanulságos, nagyon is.Mert emlékeztek a ,, Csak megmosom a hajam és már indulok is" reklámra?
Hát ennek nem lehet hasonlóképp nekiállni, tapasztalatból tudom.Mert azt hiszed, csak összekapkodod, kimagozod, és mehetsz újra emberek közé, akkor naiv vagy, mint én. Mert bizony a leveses szemeknél,ha minden igyekezeteddel koncentrálsz, hogy ne a saját ruhádra, arcodra fröcsköljön, az ellenkezője biztos sikerül.Két-három vödörnyi magozása után pedig már összeragad az ujjad, és nem vagy érintőképernyő-barát.Most Muslinca Világtalálkozót tartanak a hordó környékén, de az idő Nekem is dolgozik.
 Néhány hét múlva vagy saját ecetem, vagy saját pálinkám lesz, úgy bizony!

Már közel vagyok a negyvenhez, mégis nehéz felfognom, hogyha elutazom valahová, nem áll meg az élet idehaza....sőt...

A birkáink teljesen kivetkőztek magukból, áttörtek a villanypásztoron, és ettek, amit csak értek.Lehet, hogy a forróság, a lelegelt területük volt az oka, de haragudhattak, hogy őket nem vittük nyaralni, vagy legalábbis nem helyeztük el őket SZOT  - üdülőben, teljes ellátással.

Próbáltam én magyarázni a babágyásaimnak, hogy most elutazom, húzzák be a féket és őrizzék meg frissességüket, amíg hazaérek.
Nem vették a lapot, mert bizony majd kiszáradtak nagy igyekezetükben, hogy minél előbb szárazbabbá neveljék magukat.

Az is nagyszerű a kertészkedésben, hogy dönthetsz csúcsokat,de kudarcaidat nem kell beismerned. Nem te vagy az oka a gaznak, a túlérett zöldségnek, hanem az időjárás....hol az eső, hol a forróság, de sosem Te .Ezért kíválóan alkalmas terápiára, de csak ha kedved tartja......

Egyik bárányunkról pedig csak egy képet mutatok, a többit hozzágondoljátok.(igen,lesz mostanában bárány az asztalunkon,kitaláltátok!)

Idei kerti szerencsejátékom első nagy vesztesége, ahol a tét már 1 kg vetőmag volt, az bizony a borsó.
 Az egyetlen szép márciusi délutánon elvetett maggal nem volt gond, annak termése már a mélyhűtőben csücsül .De a késői olvadás után földbe került borsóval sokat mérgelődtem.

Röviden fogalmazva: ami nem rohadt el, az kiszáradt...és persze ugyanannyi ideig böngészgeted, ...hátha csak a szemed romlott ilyen rohamosan......Ma este igencsak a pohár vödör fenekére kell néznem...

De panaszra nincs okom, kicsi meggyfáink roskadoznak a terméstől.a zöldbab bokrain is csak úgy világítanak a zsenge babok.
Ezen a télen meggyből és zöldbabból főzöm a borsófőzeléket.........

És milyen terveim vannak a következő hetekre?
Úgy tűnik,nem fogok unatkozni.....

Ha a kezetekbe akad a Nők Lapja Évszakok nyári száma, akkor ki ne engedjétek a kezetekből!
Egy meglepetés vár benne Titeket, ha a vége felé fellapozzátok!
A címlapon szereplő nő nem én vagyok, de a 151.oldalon szereplő igen....

És nagyon boldoggá tesz, hogy Sopronyi Gyula készített olyan gyönyörű fényképeket a családomról, a környezetemről, amit még az unokáim is büszkén nézegethetnek.

És a történet,amit Schaffer Erzsébet megírt.......és ahogyan megírta......nagyon hálás vagyok Neki, hogy az én 84 éves Mariska nénimmel együtt szerepelhettünk....

Olvassátok el!