Volt egy Boris nénink, egy nyugdíjas néni, aki gyerekkoromban néhányszor a héten főzött nálunk, hiszen édesanyám vidéken dolgozott. Óvodásként, ha beteg voltam, mindig segíthettem neki sütni és mindig meg is sütötte a műveimet. A gyufa közelébe se merészkedtem, mert mesék helyett mindig igaz történeteket mesélt, és volt egy rémtörténete az otthon maradt gyerekekről, akik megtalálták a gyufásdobozt....Szóval Boris nénihez kisiskolásként minden szenteste kora délutánján fel kellett sétálnom egy doboz süteménnyel. Ő már várt rám, üldögéltünk a rendezett kiskonyhájában, beszélgettünk, aztán az első szobájából, ahol a szekrény szélén kifényesített piros almák sorakoztak, kihozott nekem a pár szem narancsából néhányat....én akkor még nem tudtam, hogy ezek az irányított látogatásaim nem a süteményről szóltak....

Tudjátok, hogy emlegetik felénk a meteorológust?
Pesti Embernek.
Szóval a Pesti Ember megmondta a tévében, hogy jön a hideg, ezért a szervezők beszüntették a további rendezvényeket a cefrés hordó körül, így lezárult a Maratoni Muslinca Világtalálkozó.
De magától nem lesz a cefréből pálinka, ez bizony komoly beavatkozást és hozzáértést kíván.
A pálinkafőző adott, vajdasági termék, amit kedves férjuram az első törvények adta zöld jelzés után beszerzett.Gyakorlatunk viszont még kevés, ezért jól jött a váratlan segítség.Erdélyi barátunk,egy visai  igazi  remek ember látogatott hozzánk néhány napra, falujában ő a pálinkafőzés doktora.Nekiveselkedett hát.

Az én szilvacefrém, ami szeptember óta már kicsit összeesett, is sorra került a körték árnyékában.
Ma megint tanultam, ráláttam,milyen becsülendő még egy pohárnyi pálinka is.Bár naivan azt hittem, majd karácsonyra ebből ajándékozok a testvéreimnek, kerek egy liternyi lett belőle- igazi,jó erős  szilvapálinka, aminek minden szilváját én szedtem fel a földről. Úgy tűnik, egy mély lélegzetvételnyi jut  mindenkinek, akinek szántam belőle.Számomra minden cseppje kincs, igazi vajdasági-erdélyi-tolnai csodaszer.

Divatos dolog szidni a facebookot is, mint sok minden mást az életben. Nekem mégis sok apró örömet okoz. Megcsodálhatom Franciaországban élő unokaöcsémék kislányát, amikor felveszi élete első balettruháját, rácsodálkozhatom arra, hogy van olyan gimis osztálytársam, akinek most született fia, miközben az enyém nemsokára nagykorú lesz, megismerhettem ezen keresztül egy Kanadában élő olvasómat, barátommá vált egy porcelánvásárlós oldalon véletlen levelezésbe került hölgy, és több, mint százszor leírhatom a köszönöm szót születésnapom után.

Néhány hete feltettem ezt a képet ,vagy a testvérét ejtőernyős címmel.

És nem telt bele néhány perc, erdélyi barátnőnk édesanyja,akivel személyesen még sosem találkoztam,de a világhálón már jó ismerősök vagyunk, megosztott velem egy történetet .Böjte Csabától .
Egy néniről szól, aki piacra indult, a nagypapája által ültett diófákról, a gondviselésról.
Tudjátok, ezt a képet annál a tíz diófánál készítettem, amit esküvőnk után nem sokkal kaptunk Édesapámtól....
Ültessetek Ti is diófát!

Egészen félelmetes, hogy állataink tulajdonságai, tettei mennyi emberi hasonlóságot mutatnak.

Ez a birka például-  jobb élet reményében-a többieket kihagyva a buliból finom falatokhoz próbált jutni, de nagyobb fába vágta a fejszéjét, akarom mondani kisebb vödörbe dugta a fejét. Nem talált kukoricát a vödör alján, de képtelen volt visszahúzni a buta fejét. És ment egész délután a többiekkel, úgy csinált, mintha legelt volna,sőt, még kukucskálni is elég jól bírt. Külső segítséggel tudott csak megszabadulni terhétől, mert a vödör fogója ráakadt a fejére.....szóval nem könnyű  egy buta birkának sem megszabadulnia meggondolatlan tettének következményeitől.........

Tyúkjaim idáig egy börtönben tengődtek, életfogytiglanra ítélve, féltvén őket egy újabb végzetes támadástól. Most elnöki kegyelmet kaptak, amit még mindig nem fogtak fel teljesen. Ezt persze komoly logisztikai munka előzte meg, mert a tyúkok nem éppen észlények, nem értenének a szép szóból, ha elmagyaráznám nekik az új szabályokat.

feltaláltam a hangosképet Helyet cseréltek a kacsákkal és egy napig szokták a lakókocsit, mint új otthont.Az esti lefekvésnél adódtak kisebb nézeteltérések köztem és köztük, de kicseleztem őket, mert-minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy kicsit több eszem van azért, mint nekik.Nem értették meg, hogy ők ezentúl itt éjszakáznak, és nem mutattak hajlandóságot, hogy nyugovóra akarnának térni.A tápos zsák aljában találtam még néhány maroknyit, ami számukra rég elfelejtett csemege volt.Jancsi és Juliska után szabadon végigszórtam a hazafelé vezető utat és láss csodát-mind betalált.

Aztán másnap a párom kistraktorral áthúzta őket a birkák felségterületére.Ez-ugyebár, már körbe van kerítve, miután nyáron komoly konfliktusba kerültünk velük a villanypásztor átugrálása miatt.

Most lakóközösséget alkotnak a birkákkal, közös udvarhasználattal.
Az együttélés persze konfliktusokkal jár,mert a birkák rájártak a tyúkok betevőjére.Most egész mélyen betolom a táljukat a lakókocsi alá, ahová a birkák már nem tudnak bemászni(bár megpróbálják).
És megérte. A tyúkok boldogok, egész nap tücskörésznek, bogarakat keresnek és zöldet csipegetnek.Sokkal kevesebbet esznek a takarmányból a tojások pedig hatalmasak.

A dunaföldvári vásár is a mi megyénkben van, de már olyan hatalmas méretűvé nőtte ki magát, hogy a tömeg hömpölygése óriási sebességgel sodor, én meg nem tudok úszni...

Bezzegpuszta egy emberes köpésre van tőlünk, az ott gazdálkodó család felbátorodott és vásárt szervezett  minden hónap első vasárnapjára.( valószínűleg ők is a Merjetek nagyot álmodni -gondolattal játszottak el-sikeresen:))

És igen, a környékbeliek örömmel mennek.Mert csak éljük a megszokott életünket és elfelejtünk TALÁLKOZNI. És itt belebotlasz harminc éve nem látott kollégista társadba, akinek csak a beceneve jut eszedbe,vagy a volt szomszédodba, akit sok éve nem láttál-és itt megállsz és BESZÉLGETSZ.....


Nem szeretem, ha mítingelünk és dzsembörire járunk, de ennek a vásárra járásnak olyan fílingje van, hogy várod a következőt.

Mert plázában nem tudsz rácsodálkozni olyan sapkára, amilyenben még Te is büszkén jártál óvodába: