Arról mégsem írhatok bejegyzést, hogy a tyúkok mennyire örültek a Mikulásnak, vagy meghitten állják körbe az ádventi koszorút,ezért most néhány elkalandozó bejegyzés következik.

Elcsépelt szöveg lenne,ha arról írnék, hogy mennyire elanyagiasodott a Karácsony ünnepe és nem arról szól,amiről szólnia kellene.
A mi családunkban van egy megállapodás.Mi ,testvérek nem veszünk egymásnak ajándékot,ha igen,akkor csak jelképesen(de ez kimerül egy jövő évi evangélikus útmutatóban vagy egy 600 Ft-os Agatha Christie DVD-ben és időhiány miatt elfogadható.). Az egyik nővérem azt mondta (nagyon bölcsen!),hogy mindegyikünknek megvan mindene.Ami pedig nincs,azt úgysem tudjuk egymásnak megvenni.
És fantasztikusnál fantasztikusabb ajándékokat kapunk és adunk évről évre.
Ne gondoljatok nagy dolgokra.Csak kincsekre.

Narancslekvárra,limoncellora-citromlikőrre (Köszönjük Stahl Juditnak a receptet!),zakuszkára,filcből varrt karácsonyfadíszre,karácsonyi patchwork terítőre,cantuccinire(olasz mandulás keksz),különböző aszalt gyümölcsökre egy szép karácsonyi anyagban összefogva,birsalmasajtra....

És nem arról szól, hogy túllicitáljuk egymást.Hanem arról, hogy amíg ezt készítettem,Rátok gondoltam.