Egészen félelmetes, hogy állataink tulajdonságai, tettei mennyi emberi hasonlóságot mutatnak.

Ez a birka például-  jobb élet reményében-a többieket kihagyva a buliból finom falatokhoz próbált jutni, de nagyobb fába vágta a fejszéjét, akarom mondani kisebb vödörbe dugta a fejét. Nem talált kukoricát a vödör alján, de képtelen volt visszahúzni a buta fejét. És ment egész délután a többiekkel, úgy csinált, mintha legelt volna,sőt, még kukucskálni is elég jól bírt. Külső segítséggel tudott csak megszabadulni terhétől, mert a vödör fogója ráakadt a fejére.....szóval nem könnyű  egy buta birkának sem megszabadulnia meggondolatlan tettének következményeitől.........

Tyúkjaim idáig egy börtönben tengődtek, életfogytiglanra ítélve, féltvén őket egy újabb végzetes támadástól. Most elnöki kegyelmet kaptak, amit még mindig nem fogtak fel teljesen. Ezt persze komoly logisztikai munka előzte meg, mert a tyúkok nem éppen észlények, nem értenének a szép szóból, ha elmagyaráznám nekik az új szabályokat.

feltaláltam a hangosképet Helyet cseréltek a kacsákkal és egy napig szokták a lakókocsit, mint új otthont.Az esti lefekvésnél adódtak kisebb nézeteltérések köztem és köztük, de kicseleztem őket, mert-minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy kicsit több eszem van azért, mint nekik.Nem értették meg, hogy ők ezentúl itt éjszakáznak, és nem mutattak hajlandóságot, hogy nyugovóra akarnának térni.A tápos zsák aljában találtam még néhány maroknyit, ami számukra rég elfelejtett csemege volt.Jancsi és Juliska után szabadon végigszórtam a hazafelé vezető utat és láss csodát-mind betalált.

Aztán másnap a párom kistraktorral áthúzta őket a birkák felségterületére.Ez-ugyebár, már körbe van kerítve, miután nyáron komoly konfliktusba kerültünk velük a villanypásztor átugrálása miatt.

Most lakóközösséget alkotnak a birkákkal, közös udvarhasználattal.
Az együttélés persze konfliktusokkal jár,mert a birkák rájártak a tyúkok betevőjére.Most egész mélyen betolom a táljukat a lakókocsi alá, ahová a birkák már nem tudnak bemászni(bár megpróbálják).
És megérte. A tyúkok boldogok, egész nap tücskörésznek, bogarakat keresnek és zöldet csipegetnek.Sokkal kevesebbet esznek a takarmányból a tojások pedig hatalmasak.

A dunaföldvári vásár is a mi megyénkben van, de már olyan hatalmas méretűvé nőtte ki magát, hogy a tömeg hömpölygése óriási sebességgel sodor, én meg nem tudok úszni...

Bezzegpuszta egy emberes köpésre van tőlünk, az ott gazdálkodó család felbátorodott és vásárt szervezett  minden hónap első vasárnapjára.( valószínűleg ők is a Merjetek nagyot álmodni -gondolattal játszottak el-sikeresen:))

És igen, a környékbeliek örömmel mennek.Mert csak éljük a megszokott életünket és elfelejtünk TALÁLKOZNI. És itt belebotlasz harminc éve nem látott kollégista társadba, akinek csak a beceneve jut eszedbe,vagy a volt szomszédodba, akit sok éve nem láttál-és itt megállsz és BESZÉLGETSZ.....


Nem szeretem, ha mítingelünk és dzsembörire járunk, de ennek a vásárra járásnak olyan fílingje van, hogy várod a következőt.

Mert plázában nem tudsz rácsodálkozni olyan sapkára, amilyenben még Te is büszkén jártál óvodába:

Ma reggel, bár siettem volna receptet feliratni és kiváltani, képes voltam visszafordulni, kinyitogatni az ajtókat,befutni a fényképezőgépért, mert egy pókháló, ami a garázs sarkában varázsolódott, szíven ütött.


 U:I.:És igen, egy egyszerű baromfiblogger ne hivatkozzon nagyképűen írói válságra, mert leszoknak róla az olvasói.....

Nem vagyunk hétszilvafások, csak négy, de arra igencsak büszkék. Mindenféle variációban készült már belőle valami finomság, szegfűszeges szilvaként, sütőben is sütöttem, mélyhűtőben maggal vagy anélkül, sőt, gombóc formájában is várja a telet .Ajándékoztam lelkesen, de csak potyogott és potyogott rendületlenül.

Kár lett volna a darazsaknak ajándékozni.Olyan hozzáértéssel vetettem bele magam a cefregyűjtésbe, mintha pulóvert kötnék anélkül, hogy fogtam volna kötőtűt valaha is a kezembe( nem fogtam).

Most ott tartok, hogy gyűjtöm lelkesen, és szinte csupa szép és érett az összes hordóba kerülő szem, néhány kukaccal tűzdelve.Aztán kevergetem, amikor eszembe jut, de akkor mindig, amikor újabb adagot teszek hozzá.Az állaga napról napra változik.
 Lelkesedésem kicsit hanyatlik, mert -bár nem feneketlen-de nehezen akar megtelni a hordó.És persze nem az óriás szeműből, amit mi csak csernobilinak emlegetünk, terem rengeteg, hanem az apróból, amiből 7-8 szem fér a markomba.És én lelkiismeretesen az összeset kimagozom.....

De tanulságos, nagyon is.Mert emlékeztek a ,, Csak megmosom a hajam és már indulok is" reklámra?
Hát ennek nem lehet hasonlóképp nekiállni, tapasztalatból tudom.Mert azt hiszed, csak összekapkodod, kimagozod, és mehetsz újra emberek közé, akkor naiv vagy, mint én. Mert bizony a leveses szemeknél,ha minden igyekezeteddel koncentrálsz, hogy ne a saját ruhádra, arcodra fröcsköljön, az ellenkezője biztos sikerül.Két-három vödörnyi magozása után pedig már összeragad az ujjad, és nem vagy érintőképernyő-barát.Most Muslinca Világtalálkozót tartanak a hordó környékén, de az idő Nekem is dolgozik.
 Néhány hét múlva vagy saját ecetem, vagy saját pálinkám lesz, úgy bizony!

Már közel vagyok a negyvenhez, mégis nehéz felfognom, hogyha elutazom valahová, nem áll meg az élet idehaza....sőt...

A birkáink teljesen kivetkőztek magukból, áttörtek a villanypásztoron, és ettek, amit csak értek.Lehet, hogy a forróság, a lelegelt területük volt az oka, de haragudhattak, hogy őket nem vittük nyaralni, vagy legalábbis nem helyeztük el őket SZOT  - üdülőben, teljes ellátással.