Újabb keltetési tapasztalatok

 Versenyeztem a kotlóssal, és kiütéssel nyertem, bár ez az utolsó pillanatig kétesélyes volt.
Elült a törpetyúkom, 13 tojáskáján , én pedig másnap elindítottam a keltetőt hatvan-egynéhány tojással.Azért nem tudom pontosan, mert most volt az első év, hogy nem jegyzeteltem, nem számoltam százalékot, nem vontam gyököt, bár nem is tudok, csak keltettem a magam örömére saját tojásokat és ajándékba kapott zengő tojásokat vegyesen.

Már fejben megírtam a bejegyzést arról, hogy bezzeg a tyúk nem töri össze a tojásokat, mikor megjelöli a két oldalát, mert  ő ennyivel okosabb és ügyesebb nálam.De nem várt esemény történt. Gondját viseltem én a kotlósnak, minden nap enni küldtem, nyugta volt, beszórtam tetűirtóval is-okulva egy előző évi tapasztalatból, miszerint a tyúktetű megjelenése egyenes arányosságban van a kotlós számával-mégis, egyik reggelre kint találtam a fészekről, a tojások közelében sem járt már órák óta és nem is akart már visszaülni .Közölte, hogy ennyi volt.A hideg tojásokkal rohantam fel, mint egy koraszülött mentő, és gyorsan bedugtam a keltetőbe őket, nem sok reményt fűzve a csodához.Az én pipjeim aztán szép sorban kikeltek, több mint negyvenen vannak, de a krédlitojások meg sem moccantak.
Most már tudom, hogy nem melegítette őket mostohájuk teljes gőzzel, késve indultak fejlődésnek és átvészelték a magas páratartalmat ,míg a többiek kikeltek,de lámpázáskor kiderült, hogy van élet bennük-még kaptak egy esélyt tőlem.Most megy a keltető 13 picike tojással, és még sosem küzdöttem így néhány csibéért. Várom a csodát!

posted under |

4 megjegyzés:

Csipkerózsa írta...

És mint tudjuk, csodák vannak. :-) Amíg kibújnak a leérlik, gyönyörködj a többi pipiben, hiszen olyan szépségesek!

Holdgyöngy írta...

Ó, az az utolsó fotó!

Holdgyöngy írta...

Ó, az az utolsó fotó!

Kékmadár írta...

Drukkolok nagyon!

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

rendszeres olvasóim

Népszerű bejegyzések


Recent Comments