Karácsony.....szerintem

Volt egy Boris nénink, egy nyugdíjas néni, aki gyerekkoromban néhányszor a héten főzött nálunk, hiszen édesanyám vidéken dolgozott. Óvodásként, ha beteg voltam, mindig segíthettem neki sütni és mindig meg is sütötte a műveimet. A gyufa közelébe se merészkedtem, mert mesék helyett mindig igaz történeteket mesélt, és volt egy rémtörténete az otthon maradt gyerekekről, akik megtalálták a gyufásdobozt....Szóval Boris nénihez kisiskolásként minden szenteste kora délutánján fel kellett sétálnom egy doboz süteménnyel. Ő már várt rám, üldögéltünk a rendezett kiskonyhájában, beszélgettünk, aztán az első szobájából, ahol a szekrény szélén kifényesített piros almák sorakoztak, kihozott nekem a pár szem narancsából néhányat....én akkor még nem tudtam, hogy ezek az irányított látogatásaim nem a süteményről szóltak....


És gyerekeim lettek, nekünk is lett Mariska nénink, Bözsi nénink, Rozi nénink, akikhez 24-én délelőtt elsétáltunk egy kis süteménnyel.....
Keressétek meg a saját Boris néniteket, Mariska néniteket! Nem kell nagy dologra gondolni, lehet, hogy akkor is jót teszel, ha elviszed a henteshez, ahová úgyis el kell menned! Vagy elhívod, mert nem győzöd a diópucolást egyedül, ő pedig egy délutánra fontossá válik és felvillanyozódik. Süthetsz egy kalácsot olyan gyerekeknek, akik elvesztették az Édesanyjukat, vagy felhívhatod karácsony este azt a embert telefonon, akinek abban az évben haltak meg a szülei és szüksége van arra, hogy Te meghallgasd!
Az éjféli misére készíthetsz csomagot és kezébe nyomhatod annak a gyereknek, aki tényleg rászorul......higgyétek el, megtaláljátok Ti is, hogy válhatok angyallá mások karácsonyában......
És sikerült-e ezt továbbadnom, amit én is a szüleimtől kaptam ajándékba? Idén a lányom iskolájában a portás néni és a karbantartó bácsi is kapott saját készítésű kulcstartót egy diáktól a legnagyobb döbbenetükre......ez a karácsony üzenete...

Boldog Karácsonyt!



posted under |

2 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Köszönöm, jó volt olvasni. Nekem is van Juli nénim))
Boldogságot, szépséget Karácsonyra! - és jókedélyt a mindennapokra:))

Lidike írta...

Áldott, békés ünnepeket kívánunk!

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

rendszeres olvasóim

Népszerű bejegyzések


Recent Comments